2011. május 11., szerda

Elhatározás és Kezdet

Úgy látszik én is belevágok a nagy álomba, Amerikába megyek remélhetőleg a nyár folyamán. Na de ne szaladjunk ennyire előre... Mindez egy kora tavaszi napon kezdődött, sétáltunk a barátnőmmel suli után, anyukám felhívott, hogy elmondja nekem miről is gondolkodott aznap, hát mit is vártam, semmit, legalábbis ezt ezer százalék, hogy nem. Na de mit kaptam? Egy olyan hírt, amire senki sem számított volna: Kislányom, mi lenne ha egy évet Amerikába töltenél? Tudod, ahogy a Dórika.Dóri az unokatesóm, ő is au pair kedettt Amcsiba, és neki bejött az élet, kint is ragadt :) Na erre a reakcióm kb annyi volt, hogy HŰŰŰŰHAAAA, ez most komoly???? El sem mertem hinni, persze nagyon tetszett az ötlet, de kicsit meg is ijedtem. Ennek csupán annyi volt az oka, hogy kiskorom óta orvos(gyerek orvos vagy plasztikai sebész) szerettem volna lenni, és a szegedi egyetemre akartam felvételizni, erre készültem mióta csak suliba jártam. Biosz és kémia faktra jártam, mikor egy évvel az érettségi előtt kedves biológia tanárom egy mondattal elintézte az álmaimat, mely úgy hangzott, hogy:Zsuzsi, te képtelen lennél egy emelt szintű biológia érettségit jól megírni. Hogy micsoda? Hát köszönöm, mert persze ez a dolga a tanárnak, hogy a földbe döngölje szegény diákot. De igazából nem bánom már, hisz látták anyuék, hogy nincsenek terveim a gimi utánra, és ezen felbátorodva gondoltak nekem Amerikáról. Amit köszönök, és persze az egészet, hogy segítenek :)

Még nem történt semmi a dologgal kapcsolatban, voltunk egyszer az ügynökségnél, hogy miként is zajlik ez az egész, elmagyarázott a csajszi mindent, jó sok mindent...de a legfontosabb kikötés az volt, hogy csak érettségi bizonyítvánnyal lehet ezt az egészet elkezdeni. Na de én még csak most fogok érettségizni május-júniusba, addig meg nem lehet a papírokat csinálni, egész egyszerűen nem lehet. Hát jó, akkor kibírom gondoltam magamba, de most végre itt az idő, lassan 20éves leszek, felkészültem az érettségire, meg is volt, úgyhogy IRÁNY hétfőn az ügynökségre újra. Beregisztrálunk, megcsináljuk azt a pszicho tesztet, hogy kiszűrjék, hogy én vagyok-e a kaszás gyilkos, hát előre mondom nem! Meg angolul tesztelnek, ezzel remélem nem lesz gond. 
Jajj a legfontosabbat el is felejtettem! Dórinak készült egy bemutatkozó videó rólam, hátha kint is sikerrel jár a család keresésnél:) majd felteszem, egy kis nevetnivaló :)

Remélem minden jól sikerül hétfőn, utána jelentkezem! És remélem ezentúl egész sűrűn :)

Puszi, Zsuzsi

3 megjegyzés: