2012. január 12., csütörtök

Ha a lustaság fájna....

Biztos vagyok benne, hogy ti is éreztétek már azt, mikor valamit meg kéne csinálni, hogy bármit megcsinálsz helyette, de azt az egy bizonyos kis dolgot had kerülhesd el... Na gimis korszakomba ez a tanulásnál jelentkezett, inkább elmosogattam, mostam, kiteregettem vagy akár hajtogattam csak ne kelljen leülni és tanulni haha. Most a blogolás terén akadnak nehézségek. Szégyellem is magam, hogy ebben az évben még nem jelentkeztem, de olyan eget rengető hírekkel nem tudok szolgálni. Mindenről egy kicsit írok, mert közbe sorozatokat nézek, a csütörtök nagyon sűrű, az új vámpírnaplók meg grace klinika is megy, kihagyhatatlan haha...

A legfontosabb, hogy elkezdtem iskolába járni, új év első hetén mindössze egy nap alatt sikerült elintéznem a dolgokat, és már aznap este mentem az első órámra. ESL ( English as second language) kurzusra jelentkeztem, ami minden hétfő-szerda-péntek este fél7-kor kezdődik és 9-ig tart. Tehát 6kor ezeken a napokon elszabadulhatok, és nem az én gondom az esti tortúra... Maga a kurzus tetszik, az időpont nem a legjobb, de megszokom ezt is, és olyan 3 4 hónap alatt el is fogom végezni. Amúgy nagy szerencsémre nem kell órákat kocsikáznom az egyetemre (College of Marin) , mert itt helyben Novatoban van egy campus ( Indian Valley campus) , ahol ugyanúgy megtartják az órákat. Nagy mákom volt ebben is. Na jó a második órát már el is lógtam, de hát na, a régi jó szokásoktól nehéz szabadulni. Anyu apu ez csak vicc volt ám, én sosem lógtam, vagy csak nagyon jól csináltam, és nem sokszor derült ki...

A jogsim folyamatban, a behind the wheel tesztem is nemsokára(!!!) bekövetkezik, remélem sikerül, mert igaz hogy csak 6 dolcsi a második alkalom, de nem érzem szükségét ennek sem. Szóval tessék szurkolni, de nagyon!!

A gyerekek egyre jobbak, egyre jobban hallgatnak rám, szeretnek velem lenni, és ha este suliba megyek alig engednek el, nagyon aranyosak :) Persze kivételek mindig vannak, és olykor olykor az én türelmem is elfogy, de hát emberből vagyok én is. Korán kelések megint vannak, ezeket a szülők meg hát én sem viseljük valami jól, de reménykedünk, hogy ezen is túl leszünk hamarosan. De mindent összevetve javul a kapcsolatunk, és ezt a 3-teljes-nap-szülők-nélkül dolog erősítette meg, részletekre nem térnék ki, de higgyétek el, az a 3 nap volt eddigi életem 3 leghosszabb napja, és a 3. nap végén szinte hullaként dőltem be az ágyba, de a szülők nagyon hálásak voltak, khm igen a hálájukkal nem sokat érek, hogy szépen fejezzem ki magam :D

A hétvégémet most SF-ban töltöttem, hihetetlen ez a város, de még mindig nem nyerte el a tetszésemet teljesen, de már azért alakul. Az éjszakai életmód már nem az én műfajom, nem is tudom mi van velem néha, mintha teljesen kicseréltek volna, ezért a koránkelést teszem felelőssé, és hogy már több, mint 4 hónapja nem aludtam 8-9-nél tovább...De a másnapi városnézés nagyon jó volt, az idő is meglepően napos és meleg volt, ami SF-ba igen ritka, főleg nem január első hetében ugyebár. 

Kocsi...a drága kicsi kocsim többet van szervizbe, mint itt a kicsi garázsban. Valami nem stimmel vele, legutóbb hétfőn kigyulladt a motor, szerencsére nem én ültem benne, na jó ez szívtelenség, de anyuka vezette éppen, mert gyorsan elvitte a gyerekeket suliba hétfő reggel, és a gyorsból 3 óra távollét következett, majd kiderült, hogy kigyulladt és füstölt szóval nagy a baj, de már szervizbe van, és reménykedjünk a legjobbakban. 3 verzió állt fenn, a) javítható, minden rendben lesz és már estére kész is lesz, b) javítható, de egy lyuk lesz a motoron és valószínű nem lesz hosszú életű a drága, és c) nem javítható, kocsi nélkül maradok és minden tervem szabadságom és az életem romokban fog heverni az elkövetkezendő pár héten. Hát én imádkoztam, de szerencsére estére meghozták és teljesen szuperül megy, minden a régi kerékvágásba zajlik hála ég.

Most így hirtelen nem jut semmi több eszembe, meg elég nehéz koncentrálni, ha közbe Derek Shepherd van a TV-ba. :P

Igen, amint látjátok lusta vagyok, nagyon is lusta, a képek feltöltésére még csak nem is szándékozom gondolni, Derek S. elvonja a figyelmem teljesen. Ígérem a legközelebbi bejegyzés jobb lesz, de így visszaemlékezni az elmúlt 2 hetemre nagyon nehezemre esik, örülök, hogy túl vagyok rajta, nem a legjobb évkezdést tudom magam mögött, de ezután csak jobb jöhet. Igen, a remény hal meg utoljára.

Legyetek jók, puszi

2 megjegyzés:

  1. sziaa. én mindig nagyon örülök a bejegyzésednek. Hiányolom viszont a képeket:( én reménykedem hátha megjön a blogolásra még a kedved és hatalmas bejegyzéseket szerkesztesz majd:) szép hetet:)

    VálaszTörlés
  2. köszi a bíztatást, ígérem jobban fogok igyekezni :) és szorgalmasan leírni a dolgokat még időben, hogy emlékezzek is rájuk :) és képeket is teszek majd fel :)

    VálaszTörlés