2011. október 16., vasárnap

Petaluma Pumpkin patch and amazing Corn maze

A hétköznapjaim megint csak a szokásos rutin szerint zajlottak. Egyre jobban hozzászokom a beosztásomhoz, bár az idő múlásával egyre jobban változik is, mivel a szülők egyre többet és többet dolgoznak. Ennek következtében a délutáni "műszakom" késő estig tart, gyerek idő szerint késő estig persze, ami ilyen 7-8 órát jelent. De az igazat megvallva már én is gyerek idő szerint élek, hiszen minden reggel az ő sikoltozásukra kelek, és miután elalszanak nincs túl sok életerőm bármire is... Az estéink még mindig elég nehezek, de szerintem egyre jobban bírok velük. A kislányt imádom, és ez szerintem kölcsönös, ha épp nem megyek velük valahova, mikor megérkeznek rögtön miután beléptek az ajtón a nevemet kiabálva rohan fel hozzám, hogy elmeséljen minden apró részletet, állandóan ölelget egyszerűen csak imádom. A fiú nehéz eset, de nem csak rám nem hallgat, már rájöttem, senkire sem, úgyhogy ez valamennyire megnyugtat.
Büszkén kijelenthetem, hogy nem borultam ki ezen a héten!!!yeeeea, a másik sikerélményem pedig, hogy a fiú ma a kocsiba a fülembe súgta, hogy I love you, meghatódtam, mondtam mondja még egyszer mert szeretem ezt hallani, de azt mondta, hogy ez titkos, csak megsúgni fogja, mikor épp nem számítok rá. Aranyos volt :)

Mondjuk ezen a héten elég sok minden történt. Hétfőn kiderült, hogy ezen a héten a kislány csak délig van suliba, úgyhogy kicsit megijedtem, hogy még ennél is kevesebbet lehetek szabad, és ennél is többet lesznek itthon...de végül nem így alakult. Kedden anyukával vásároltak, szerdán moziztak, csütörtökön megintcsak vásároltak, pénteken meg maradtak a suliba játszani, szóval megmenekültem!! Aztán még a  kisfiú szobáját ki kellett pakolni, mert jöttek kifesteni, aztán visszapakolni, hogy a nagyi tudjon hol aludni. Mert igen, megérkezett péntek este a nagymama Philadelphiából.
Szombaton dolgoztam, olyan 10 től 2ig, mert apukának golf tornája vagy versenye vagy valamije volt a hétvégén, aztán lementünk a Club Házba, és elmentünk egy új olasz étterembe, aztán este pedig Petaluma-ba a Pumpkin patchra, ahol állítólag az ország legnagyobb Corn maze-e van, hát nem is kellett sok, a labirintusba 1,5 órán át bolyongtunk, nem találtuk a kijáratot, a srácok már féltek mert be is sötétedett, aztán egy kis csalással kijutottunk. Kapott mindenki egy kis tököt halloweenra, aztán irány haza. Vasárnap reggel elmentem futni, de 10 re fodrászhoz kellett vinni a srácokat mert hétfőn Picture Day lesz úgyhogy szépeknek kell lenniük, úgyhogy sietnem kellett...nagyi is jött velünk, gyors fodrász, aztán reggeli az IHOP-ba, ettünk egy igazi amcsi reggelit, aztán bementünk a városba. Haza értünk anyuka végzett a munkájával ugyhogy kicsit pihenhettem, aztán elvittem őket playdate-re, de haza felé a highway-en akkora baleset volt, vagy 5 autó és egy motor ütközött, állat az egész út, anyukát hívtam, hogy nézzen ki az ablakon, mert ott állok a dugóba, de sietek. Tudtam, hogy el akar menni vásárolni aztán kínaiba, úgyhogy mondtam menjen csak nagymamával akkor ezt most kihagyom. Haza értem és konkrétan beestem az ágyba, végre pihenhettem is. Holnap megint kezdődik egy újabb hét, itt a 6.hetem. Hogy repül az idő :) Egyre gyorsabban és gyorsabban. Nagymama akar tanítani nekem pár amcsi kaját, hogy kell megcsinálni ilyenek, nincs túl sok kedvem hozzá, szeretem a magyar kajákat azok sokkal jobbak, meg délután is akar jönni a srácokért a suliba meg a külön órájukra...nem lesz egy perc nyugtom se. De ezt a 10 napot kibírjuk :)

Corn maze



Petaluma Pumpkin Patch


Legyetek jók!! Love,
Zsu

2 megjegyzés:

  1. ehhez csak annyit, hogy ha lenne like gomb, akkor most like-olnám :)

    VálaszTörlés
  2. jaj és még annyi, Ewe-vel nem tervezel találkozni? Mennyire laktok egymástól távol? (láttam, hogy követed a blogját ezért gondoltam, hogy ismered)

    VálaszTörlés